JAZZ HÉTFŐK A TAKLER KÚRIÁBAN

2018. október 29-ig bezárólag, Magyarország legjobb jazz zenészei közül 11 előadó ad koncertet hétfőnként a Takler Kúriában!

Jazz hétfők a Takler Kúriában

 2018 július – augusztus – szeptember - október

A „Jazz ma” zenei portál 2013-ban állt elő azzal az ötlettel, hogy az amerikai DownBeat magazinhoz hasonlóan Magyarországon is (www.jazzma.hu) meg kellene szavaztatni az olvasókat, zenészeket és a szerkesztőséget a magyar jazz legjobb művelőiről. Több mint 6500 szavazat érkezett az egész országból és a legjobbak közül válogatva indította el a KultUnio Alapítvány (www.kultunio.hu) ezt a koncertsorozatot Hévízen és Szekszárdon a Takler Kúriában. Magyarország legkiválóbb jazz zenészei vonulnak fel a 11 előadóestből álló programsorozaton belül, amely a Nemzeti Kulturális Alap 25. évfordulóján a Hangfoglaló program keretén belül valósulhat meg.

A Takler család az 1700-as évek óta foglalkozik szőlőtermesztéssel, borkészítéssel a több mint kétezer éves múltra visszatekintő Szekszárdi borvidéken. A családi Pincészetet, a 82 hektáron való gazdálkodást hárman irányítják: Takler Ferenc és két fia, Ifjabb Ferenc és András.   

A Takler Kúria (7144 Decs, Decsi Szőlőhegy 1799. hrsz. PL 57), mint a Jazz hétfők befogadó színhelye, valami egészen különöset talált ki most azzal, hogy hatni szeretne a zenehallgatók minden érzékszervére: a zenei élményeken kívül kulináris büfével és borkostolóval várják a kedves vendégeket. A Takler Kúria szállás, étterem, borkóstoló, wellness szolgáltatási mind az oda látogatók kényelmét és szórakoztatását hivatottak szolgálni (www.taklerkuria.hu; kuria@takler.com; +36 20 4292 430;  +36 74 311 961).

Belépődíj 3.500 Ft, mely tartalmaz hideg étkezést, welcome bort vagy étel-ital nélkül 1.000 Ft.

Fellépők és időpontok:

 

Időpont

Fellépő

2018.07.23

Bágyi Balázs Jazz Quartet

2018.08.06

Rátonyi Róbert + 1

2018.08.13

Double Weisz Quartett

2018.08.27

Fröccs Trió

2018.09.03

Balance Wheel

2018.09.10

Berkes Balázs Trió

2018.09.24

Dániel Balázs Boogie Woogie

2018.10.01

Hajdú Klári és Oláh Krisztián

2019.10.15

Bohém Trió - Bohém Ragtime

2018.10.29

Elek István Jazz Quartet

2018.10.29

Happy Dixieland Band


 

A műsor változtatási jogát fenntartjuk!

JELLEMZŐK & FELSZERELTSÉG
    GALÉRIA
    TOVÁBBI INFORMÁCIÓK
    KÖZVETLEN ÜZENETKÜLDÉS
    • * Az Ön neve:
    • * E-mail:
    • * Telefonszáma:
    • Cím:
    • Megjegyzés:
    Ellenőrző kód: wtpwb